Vékény a Kelet-Mecsek legkisebb, alig 160 főt számláló, szelíd lankák közt megbúvó települése. A Völgységi-patak völgyében fekvő falu Kárász és Szászvár között félúton, a Kelet-Mecsek Tájvédelmi Körzet északi határánál fekszik. A neve valószínűleg a magyar Velek személynévből származik.
„Községünk már István király idejében település volt. Mint famunkások dolgoztak a király birtokán. Később II. Endre, Bertalan pécsi püspöknek adta át a környéket…” Így kezdődik a falu története, amit minden kisdiákkal leíratott és megtanított a kicsiny falucska egykori tanítója.
A mai falu területét már az őskor embere is alkalmasnak találta a megtelepedésre. Ennek bizonysága, hogy a Pálfa dűlőben a jó 10000 évvel ezelőtt élő úgynevezett „gravetti-kultúra” népének pengeeszközeit veti ki a földből az eke. Ugyanitt bronzkori edénytöredékek jelzik a telep további létét. A rómaiak időszakából néhány kallódó érme ismeretes csupán.
Noha a középkori falu csak a XV. század elejének történeti forrásaiban merül fel, ennél sokkal jelentősebb, gazdagabb múltú volt. Erről a névtani kutatások és a területén folytatott régészeti terepbejárásaink is egyértelmű bizonyítékokkal szolgálnak.
A falunév alapjául szolgáló úgynevezett „puszta személynév” a honfoglalás korába vezet el minket. Velek Anonymus gesztájában, mint Árpád fejedelem követe és seregvezére szerepel, noha a későbbi magyar krónikások hallgatnak róla. Ibn Hajján mór történetíró viszont krónikájában megörökítette a magyarok 942. évi spanyol területekre irányuló hadjáratainak a vezérnévsorát, amelyben egyes kutatók szerint Velek neve is olvasható. A helynevek összehasonlító vizsgálata nyomán valószínű, hogy Velek Szabolcs vezér utóda, kalandozáskori főember volt. Központi szálláshelye a Móri-medencében Nagyveleg területén lehetett, a burgenlandi Velege, az erdélyi Velkér, a gömöri Velkenye és nem utolsó sorban a baranyai Velkeny, azaz Vékény. Velek kíséretének helynévadásait őrzik az alábbi ma is lakott falvak: Szalatnak, Köblény, Császta / ma Szászvár része/, Máza, és dűlőnevek, mint Lipse, Ciko, Malafalva, Szalócsa, Csornika, Zólyom. / A Fulda környéki Welkers, a balkáni Velagici, Velkovci, Velekince, a lengyel Wielgie az olasz Vellego helynevek és kísérőik sejtetik, hogy Velek a 10. század első felében a hosszú távú kalandozások egyik vezéralakja lehetett./ Velek kíséretének névadásait lásd Mázánál megrajzolt térképen!
Vékény falu a középkor évszázadaiban a Völgységi, pontosabban akkori nevén Egrek patak bal partján húzódott a „Külső-puszta”, „Alsó-puszta”, „Szálláskert”, illetve a „Szilvások” területén. Ez utóbbi dűlő már nem vall a névadójára, ugyanis az itteni szilvafákat az 1980-as évek második felében kiirtották. Ezt a területet bejárva igen nagy mennyiségű középkori kerámiadarabot találtunk, amelyek időben a 11-12. századtól egészen a török hódoltság végéig igazolják, hogy a település folyamatosan lakott volt.
1439-ből két oklevél is fennmaradt a „Köszvényesi”, utóbb „Vékényi”-nek nevezett családról. Mivel a középkorban általában a birtokos lakóhelyéről nevezték el a nemeseket, ezért valószínű, hogy Vékényben is volt birtokuk már ekkor. /Köszvényes egy elpusztult falu a kisvasszari csemetekertnél./ Köszvényesi Valkanus fia András a pécsi püspök familiarisaként szerepel egy oklevélben. Ezzel a kifejezéssel, olyan kisebb nemeseket illettek, akik a nagybirtokosoknál vállaltak különféle szolgálatokat. Egy másik forrásban András, mint Henrik pécsi püspök szászi gazdatisztjeként szerepel. Ezen a vidéken a pécsi püspöki uradalom központja a szászi vár volt. Elég valószínű, hogy Vékényi András a püspöki birtok igazgatási teendőiért megkapta Vékény falu egy részét. A családról még több okleveles adatunk is fennmaradt egészen 1487-ig.
A település egy 1451-ben fennmaradt dokumentum szerint az Izményi, majd az Izsáki családé. 1564-ben a Szigeti Veszedelemben is megénekelt Szekcsőy Máté gyalogoskapitány kapta meg Vékény adóját.
A szászi vár bevételét követően Ahmed pasa hadoszlopa foglalja el a falut 1543 júniusában. Vékény a hódoltság hosszú évtizedei alatt folyamatosan lakott volt. A fennmaradt török defterek tanúsága szerint 1554-ben 11, 1565-ben 12, 1582-ben pedig 22 család fizetett fejadót, vagyis haradzsot a szultánnak. A török uralom alól 1687-ben Bádeni Lajos hadai szabadítják fel Vékényt, ezt követően rövid ideig lakatlan. Egykori lakosai nyilván az erdőkben leltek átmenetileg menedéket a hadak járása elől.
1695. évi rovásadó listákon már hét jobbágycsalád műveli földjeit, amely kibővül több korábban virágzó, de ekkorra már elpusztult középkori falu területével.
A 18. század folyamán ismét a pécsi püspök birtokai között tartják számon, mind lakossága, mind gazdasági ereje fokozatosan bővül, gyarapszik. Már 1732-ben van malma, ez lehetett a mai Tóth malom elődje, hiszen a középkori falu területén találjuk. A későbbi malom 1815 előtt épült fel. Ekkortól a falu lassan, de folyamatosan gyarapodott.
A környéke elpusztult településeiből sokan leltek otthonra Vékényben, ami felduzzasztotta a lakosságot. Ebben a falus segítségére volt a környéken tapasztalható földbőség, ugyanis könnyen találtak maguknak új, feltörhető mezsgyéket a vékényiek. 1726 körül a maróci rácok, „a vékényi emberekkel jó szomszédok lévén” adtak át nekik földet és rétet irtásra. A 19. században egyre több helyen telepítettek szőlőket, a Kishegy és a Baglas voltak közülük ismertebbek. A szomszédos Kárászhoz és Egregyhez képest Vékénynek jobban megművelhető földjei voltak, és ez akár a szőlőművelésben, akár a gyümölcstermesztésben megmutatkozott. A helyiek a 19. század folyamán Bács megyébe adták el a gyümölcseiket, és a kereskedők gyakran már a házaktól felvásárolták a terméket. Mivel az uradalomnak nem volt kocsmája, ezért a borkimérés jogát megszerezték a vékényiek, és fél évig a maguk borát árulhatták. Az építkezésekhez a Legeltetési Társulat kőbányájában fejtettek követ, sárgaföldet a falu horgosainak az aljából vájtak.
A kedvező adottságok és a szorgalmas munka meghozta gyümölcsét, a dualizmus évtizedeiben Vékény lakossága a környék többi falujához képest jelentősen meggazdagodott. 1891-ben önerőből alapítottak iskolát, amit saját adományokból tartottak fenn, 1908-ban pedig elkészült a barokk stílusú harangláb. A második világháború kitörésekor kétszázkilencven lakosból kétszázkilenc volt őstermelő és hetven családnak volt egy holdnál nagyobb birtoka.
Az 1920-as években azonban ezen a környéken is elterjedt az egykézés (azaz: csak egy szem gyermek vállalása), és ebben Vékény az élen járt. A falu híres volt a kevélységéről és a gazdagságáról. „Fellépett amint a jelek mutatják az eddig csak Vékényt jellemző „egyke” a plébánia többi községeiben is. Egyik másik hiba is mutatkozik, a polgár atyafiak is követik az úri morált, a válást és az úgynevezett polgári összeállást. Anyagilag a nép helyzete mindig jobban romlik. Alig van ház, melyet ne terhelne súlyos adósság, de cifraság meg van.”
A második világháború végén a falu – Kárásszal és Egreggyel együtt – komoly bátorságról tett tanúbizonyságot, amikor Pozsonyi Ferenc jegyző vezetésével megakadályozta, hogy kitelepítsék az itteni svábokat.
„Vékényben minden utca Főutca” – mondogatják büszkén nevetgélve az itt élők utalva az egy utcás mivoltukra, s nem zavarja őket a falu mérete. Az ipari műemlékként nyilvántartott egykori Tóth-malmot a kemping területén találjuk. A hatvanas évekig itt működött Blum messze földön híres lópatkoló műhelye, minden bizonnyal ennek a hagyománynak is szerepe van abban, hogy lovas udvar várja a turistákat.
